Hajnali elmélkedés
2009.07.04. 00:19
2009. július negyedike hajnali 0:15, hát figyelj. Hazaértem a péntek estémről, elég sok érzés kavarog bennem, mivel az a tudat, hogy igazam volt egy kicsit jó, de ilyenben nem szeretném, hogy igazam lenne legközelebb. Igen elégé megrázó volt a parkban részegen dülöngélő lány látványa. Valahogy ez nem zavarja a városvezetést? Csak az a szórakozóhely, ahol eddig töltöttük estéinket. De ez még semmi, ahhoz képest, amit egy kedves barátom mesélt, állítólag, ő sem mert rá megesküdni, de Szeptembertől minden szórakozóhely 10 órakor zár mi kis városunkban. Erre nem tudtam mit felelni csak ültem tátott szájjal és csak az járt a fejemben, hogy miért nem gondolkodik az a bizonyos ember, akinek ez a „hatalmas” koponyájában megfogalmazódott ez a komoly ötlet. Következő lépés az lesz, hogy aki 10 után kint van a városban az lecsukják? Mintha ez anno már egyszer lett volna, de úgy emlékszem közben volt egy gengszterváltás. Na mindegy ebbe inkább ne menjünk bele. Szóval igen megcsinálták a város elérte, a kaposvári fiatalság a parkban mulat egy péntek este. Hát köszönjük szépen. Ma igazából az volt a célom, hogy megkeresem a polgármesterúr által oly gyakran emlegetett ifjúsági központot megkeresem, de a haver csak annyit kérdezett te hülye, még hiszel a Télapóban?
Köszönöm városvezetés!
Lehet hogy ezzel megsértettem pár embert, ezek kosza indulatok voltak, de legszívesebben letépném a pólóm és ordítanám amíg kifér a torkomon HOGY ÉN MÁSKÉPPEN GONDOLOM
Jó éjt
John
Köszönöm és kitartás emberek!
2009.07.03. 15:10
Folyton egy Deák Bill Blues Band szám jár a fejemben, az a szám mellyel ez a videó is kezdődik
http://www.kapos.hu/index.php?highlight=sziv%E1rv%E1ny&cid=71903
Nem haragszom senkire a címe, érdekes, mert sajnálatos módon ez a mondat most legfőképpen sem igaz rám, ránk, akiknek többet jelentett a szivárvány, mint egy épület, amelyből még este 10 után is kiszűrődik a zaj. Mert sokaknak ez a szám is csak zaj, de akinek számított a szivárvány az érzi velem együtt, hogy ebben a számban mintha a szivárvány búcsúzna tőlünk. Aki nem ismerné, annak itt link ezen meghallgathatja:
https://www.youtube.com/watch?v=6aGseFrkq50
Szeretném megköszönni azoknak az embereknek akik, segítenek eljuttatni ezeket a sorokat azoknak az embereknek, akiknek döntő nap volt Július 1. KÖSZÖNÖM most már nem névtelenül.
Tartsunk össze!
John
Szökőkutak városa avagy miért zárták be??
2009.07.02. 13:50
Érdekes érzés, sosem gondoltam volna, hogy pont én leszek az aki majd leül és a gondolatait, fájdalmait virtuális papírra veti. De történt valami az életemben, ami arra sarkalt, hogy itt üljek ebben a székben és írjak, és csak írjak. Nem hiszem, hogy bármin is változtat az, hogy egy srác leírja érzelmeit erről az egészről. De mégis van egy belső késztetésem arra, hogy leírjam azt, amit most érzek. Tegnap 2009. július elseje sokaknak csak a második nyári hónap kezdetét jelentette és visszagondolva jelenti is egy újabb szerdát a sok közül, de nekünk nem. Számunkra valahogy más lesz minden, és azt hiszem itt az ideje elmondanom mi történt a tegnapi napon. Te ide tévedt olvasó azt hallod, hogy Szivárvány Zeneház nem mond túl sokat. Nekünk harmadik otthonunk volt, nekünk, ami lehet első olvasásra kicsit mókásnak hangzik Szivárvány Zeneház Kávézó Panzió és Gyermekmegőrző volt. Az a hely ahol mindig volt egy ismerős arc, egy ember, akivel leültél és elbeszélgettél arról, hogy miféle őröm ért vagy épp mi bántja a lelked. De tegnap este volt az utolsó nap, mert vannak városvezetők, akik szerint ez a hely túl hangos és túl vad ahhoz, hogy a városközpontban legyen. Mert a mi városunk Kaposvár sok minden volt már Kaposvár a Lehetőségek Városa, aztán rájöttek, hogy ez a név nem igazán illik rá, mert itt sok minden van, de lehetőség az nincs. Jött az ötlet legyen inkább a Virágok Városa jelenleg ez a szlogen. Én őszintén a szökőkutak és körforgalmak városnak hívnám. Ez csak az én véleményem, felőlem aztán annak hívják, aminek csak akarják, és nem is ez az oka annak, hogy most írok, hanem a Szivárvány Zeneház bezárása. Elvették tőlünk azt a helyet ahová be tudtunk ülni, ha épp vártunk a buszunkra vagy épp eset vagy fújt. De nincs többé, ha igazak a híresztelések, akkor konferencia és komolyzenei koncertterem lesz belőle, amit már őszintén nagyon vár a kaposvári fiatalság, tegnap is azért szorult össze a gyomrom mikor kiléptem a Szivárvány ajtaján azt hiszem utoljára, mert még jövő augusztusig várnom kell a komolyzenei koncertekre, nem azért mert soha többé nem mondhatom azt a barátaimnak búcsúzáskor, hogy ha előbb nem, akkor majd szivben valamikor összefutunk. Nem lesz az, hogy egy barátom szülinapját vagy épp az enyémet megünnepeljük a Szivárványban. Tegnap utolsó esténken a Szivárványban néhány fiatal gyertyát gyújtott ezért a helyért, tudták tudjuk jól, hogy ez nem változtat semmit, de ez nekünk szólt, mert számunkra meghalt valami. Értem én azt is, hogy van akinek szúrja a szemét, de akkor miért nem biztosítanak más helyet a fiatalságnak ahová eljárhat. Mert nem csak tőlünk Szivárványosoktól veszik el a helyünket, hanem discokat is bezárnak a városban. Valahogy úgy olyan érzést kelt bennem, hogy a városvezetés a fiatalokat a parkokba és parkolókba akarja kiszorítani. Most érettségiztem ennek következménye az volt, hogy a városvezetés adott nekem a bizonyítvány mellé egy ilyen oklevél szerű valamit az van ráírva nagy betűkkel a tetejére hogy Számítunk Önre, csak mi nem számíthatunk a városra. Idézném a harmadik bekezdését „Ez a város figyel Önre, értéknek tekinti. Ön gazdagítja Kaposvárt fiatalságával, szorgalmával, vidámságával.” Ez valahogy kicsit fura érzések kelt azok után amiket leírtam a mi kis kedvenc városunkról. Számomra a legszebb az hogy a szöveg mellet elhelyezkedik egy kép a Városházáról melyen azért elöl látszanak a Kossuth téri szökőkút vízsugarai, mondtam már a szökőkutak városa.
Őszintén remélem, hogy te aki épp ezt olvasod rájöttél arra, hogy nekem nem a város ócsárolása a célom, hanem hogy elgondolkodásra késztessem azokat az embereket akiknek elkellene gondolkodniuk ezen a szörnyű helyzeten. Ha kaposvári fiatal vagy akkor sajnálom, hogy ha egyszer összehoz minket a sors nem egy szórakozóhelyen fog minket összehozni, hanem valamelyik parkban, mert a kaposvári fiatal már csak a parkban tud szórakozni.
Névtelenül akartam megírni érzéseimet ,de a félre értések elkerülése miadt aláírám, aki ismer ebből ugyis rájön ki vagyok.
John